Koncepció autó
Cégünk megbízást kapott egy kerékagymotoros, tisztán akkumulátoros koncepció autó villamos rendszertervének, a járművezérlő működtető programjának elkészítésére, illetve a kerékagymotorok tervezésére, szállítására.
Tárcsafékes kerékagymotorA koncepció autót négy darab, elektronikus kommutációjú (kefenélküli, állandó mágneses forgórészű), természetes léghűtésű kerékagymotor hajtja. A kerekek konstrukciója olyan, hogy a radiális irányban mágnesezett állandó mágneses forgórész a felnivel együtt forog, míg a motor háromfázisú tekercselésű állórésze áll. A négy darab kerékagymotor közül kettő hidraulikus tárcsafékkel is el lett látva, mely fékek a motorok belsejében, a serlegek és az állórészek között helyezkednek el.
Kerékagymotorok prototípusaiA koncepció autó járművezérlőjének egy nagy sorozatban gyártott, moduláris felépítésű vezérlőt alkalmaztunk, amelynek CPU, illetve I/O moduljait az adott feladatnak megfelelően választottuk meg. A jármű műszerfalában három db 7”-os, színes LCD kijelző lett beépítve, melyek a visszapillantó kamerák képeinek, a pillanatnyi sebességnek, az akkumulátorok töltöttségére utaló kapocsfeszültségek, valamint a pontos időnek a megjelenítésére szolgálnak.
A kívánt hatótávolság elérése érdekében nagy energiasűrűségű, Li alapú akkumulátor-telepet választottunk, amely alkalmas nagy kisütő áramok biztosítására, melyek jellemzően a gyorsítások alkalmával lépnek fel. A vontatási akkumulátor-telep alkalmas nagy, impulzusszerű töltőáramok elviselésére, melyek jellemzően villamos féküzemben alakulnak ki. Az akkumulátor-telepet elláttuk korszerű cellánkénti feszültség- és hőmérséklet mérésre és adatgyűjtésre alkalmas felügyeleti rendszerrel.
Képgaléria: